Hároméves megfeszített munka és tudomány-politika közi párbeszéd eredményeként május 6-án elfogadásra került az IPBES globális jelentése a biodiverzitás és az ökoszisztéma szolgáltatások állapotáról, és a szükséges és lehetséges beavatkozási pontokról.Április 29. és május 6. között zajlott a Biodiverzitás és Ökoszisztéma Szolgáltatás Kormányközi Platform (Intergovernmental Platform for Biodiversity and Ecosystem Services = IPBES) 7. plenáris ülése, amelynek fókuszában az IPBES globális jelentése állt. A Millenniumi Ökoszisztéma Szolgáltatás Felmérés (2000-2005) óta nem készült olyan átfogó kutatás, amely az ökoszisztémák és a biodiverzitás állapotát, változását, azok jóllétre gyakorolt hatását, és a beavatkozások lehetséges körét hasonló mélységben tárgyalta volna. Az IPBES globális jelentésén három éven keresztül 145 kutató dolgozott, a Föld minden régiójából. Magyar részről Molnár Zsolt, Czúcz Bálint, és az ESSRG képviseletében Kelemen Eszter vett részt a szakértői csoport munkájában.
A jelentés nem hagy kétséget afelől, hogy a természetes környezetünk átalakulása soha nem látott mértéket öltött az elmúlt évtizedekben. A tudomány eszközeivel megismerhető információk alapján megállapítható, hogy soha nem látott gyorsasággal csökken bolygónk fajgazdagsága. Megközelítőleg 1 millió fajt fenyeget a kihalás veszélye – a kétéltű fajok 40%-a, a korallzátonyokat alkotó fajok és a tengeri emlősök 33%-a, az ízeltlábúak 10%-a szerepel a listán, de a háziasított állatok közül is mintegy ezer fajt fenyeget kihalás. Mindez nem pusztán azért jelent problémát, mert szép és gazdag világunk szegényebb lesz e fajok eltűnésével, hanem főként azért, mert a globális ökológiai rendszer egyes elemeinek eltűnése a rendszer működőképességét – ezáltal a társadalom jóllétét, hosszú távú fennmaradását is – veszélyezteti.
A jelentés azt is bizonyítja, hogy e változások elsősorban az emberi tevékenység hatására indultak el, fontosság szerint csökkenő sorrendben: az egyre intenzívebb földhasználat, az egyes állat- és növényfajok túlhasználata, a klímaváltozás, a környezetszennyezés és az idegenhonos fajok agresszív terjedése miatt. A jelentés szerint az emberiség által a biodiverzitás védelme érdekében eddig megtett lépések – sem a nemzeti szintű szabályozások, sem a globális egyezmények – nem tudták megfékezni e negatív változási folyamatot, s változatlan körülmények között a jelenlegi célkitűzések (pl. az Aichi célkitűzések, vagy a Fenntartható Fejlődési Célok) elérése sem várható. Mit lehet hát tenni? A jelentés utolsó két fejezete a cselekvési lehetőségeket vizsgálva rámutatott arra, hogy tényleges transzformáció – azaz gazdasági és társadalmi rendszerünk fundamentális átalakítása nélkül – nem lehetséges megállítani azt a kihalási folyamatot, amelynek részesei és tanúi vagyunk. Ehhez mentális modelljeink és viselkedésünk átalakítására, a folyamatos gazdasági növekedésbe vetett hitünk megkérdőjelezésére, közös és összehangolt cselekvésre van szükség minden szinten, kezdve a kisközösségektől a globális közösségig. A plenáris ülésen az IPBES-ben részt vállaló 132 nemzet kormánya hivatalosan is elfogadta ezeket a megállapításokat – ezentúl tehát nem lehet politikai kifogás, hogy nincs elfogadott tudományos bizonyítékunk a természetben zajló folyamatokról, és az emberiségnek e folyamatokban játszott szerepéről.
Mit érez egy kutató, amikor hároméves munkája végére érve végre kikerülnek a legfőbb üzenetek a számítógép bugyraiból? Remélem, az Olvasó megenged némi személyes reflexiót e bejegyzés végére… Részt venni egy ekkora horderejű munkában fárasztó és felszabadító egyszerre. Sok órányi önkéntes munka, utazás, éjszakázás, tudományos fogalmakon való vitatkozás, cikkek százainak átolvasása, kritikus megjegyzések tucatjainak (százainak, sőt egy-egy fejezet esetében akár ezernél is többnek) megválaszolása, a számunkra biztonságot adó tudományos szakzsargon “kinyitása” és kompromisszumok kötése mind-mind ott állnak egy ilyen jelentés mögött. Ahogy a különböző nemzetek kutatói közötti szavak nélküli egyetértés, a közös célért való lelkesedés, az egymással vállalt szolidaritás is. S mindenekfölött a remény, hogy ha írunk, beszélünk, megbízható tudományos információt adunk közre, akkor még lehet esélyünk a változásra – a fennálló rendszerek, a gazdasági logika, a politikai játszmák megváltoztatására. Az IPBES-ben végzett több éves munkám legfőbb tanulsága számomra az, hogy a tudománynak rá kell döbbennie, hogy sokkal közelebb kell kerülnie az emberekhez, ha tényleges változást akar elérni. Nekünk, kutatóknak is új utakat kell keresnünk. Forradalmibbá kell válnunk.
Tudásunk hatalom, de csak akkor, ha élünk – és jól élünk – vele.
(A bejegyzésben szereplő kép a Mexikóvárosbeli Nemzeti Antropológiai Múzeumban készült, és egy őslakos közösség által készített textilképet ábrázol.)