Szerző: Megyesi Boldizsár
Már az orosz agressziót megelőzően sem volt rózsás a helyzet az élelmiszerpiacon, eleve magas volt több termék ára. Ezek között van a gabona is, ami csak még drágább lett attól, hogy a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre támadta meg a világ egy másik vezető gabonatermelőjét. Az áremelkedés valószínűleg nem áll meg, az év végéig minimum 10-20 százalékos általános drágulást jósolnak agrárpicai elemzők. Vajon ösztönzik-e az egyre emelkedő árak az embereket arra, hogy kiskertjeikben, erkélyeiken vagy ablakpárkányaikon termesszenek saját célra?
Nyugat-Európában, úgy tűnik, reneszánsza van a kistermelésnek és a fogyasztót a termelővel közvetlenül összekötő kezdeményezéseknek, például a nálunk is népszerű kosárközösségeknek, termelői piacoknak. A hazai és a nyugat-európai, helyi közösségeken alapuló termelési és értékesítési rendszerek között talán az egyik legnagyobb különbség az, hogy
a helyi piacok és a kistermelés bizonyos formái sohasem tűntek el teljesen Magyarországon
és a közép-európai régióban.
Pedig a saját célra termelés évtizedes távlatokban csökken idehaza. Pedig számos okot lehet felsorolni a helyi élelmiszer-rendszerek, a kistermelői áruk újra felfedezése mellett. Mivel kisléptékű élelmiszer-előállítás folyik, ezért kedvező hatásuk lehet a környezetre, a természetre, de a helyi közösségre is, akár gazdasági, akár társadalmi értelemben.
A háztáji gazdálkodás ma is létező jelenség – no nem az, ahogy a nyolcvanas években megismertük, hanem a ház körüli saját célra termelés. Ám egyre kevesebben termesztenek zöldségeket, tartanak baromfit vagy disznót.
A kistermelőkről régóta gyűjt adatokat a KSH. Ennek alapján világosan látszik, hogy a számuk csökken. Az 1980-as években még több mint másfél millió termelő gazdaságot találtak az összeírók,
ma már a félmilliót sem éri el ezeknek a száma.
De a kistermelők, különösen az önellátásra termelő háztartások csoportja ennél mindig jelentősen nagyobb volt. Még 2005-ben is minden harmadik ember olyan háztartásban élt, amely termelt valamit vagy állatot tartott alapvetően saját fogyasztásra – derül ki egy 2020-as tanulmányból.
Ám mára a háztartások alig ötödében termelnek élelmiszert. A fenti tanulmányból az is kiderül, hogy az élelmiszer-önellátás felszámolása lépcsőzetes: először az állattartás szűnik meg, majd az egyre kevésbé idő- és munkaigényes formák válnak jellemzővé.
Ezzel ellentétes irányú folyamatok is megindultak:
sokan kezdenek saját célra termeszteni akár nagyvárosokban,
elég egy erkély is hozzá. De az is előfordul, hogy városról kiköltöző fiatalok építenek fel egy teljes gazdaságot, és működtetik azt korábbi mezőgazdasági tapasztalat nélkül, persze nem ez a jellemző.
A tipikus saját célra termelő gazdálkodó községben, kis- vagy közepes városban lakó nyugdíjas, idősebb munkavállaló, aki tisztes jövedelemmel rendelkezik. Sok tényező sarkallhat valakit arra, hogy részt vegyen az élelmiszer-termelésben: a hagyományok követése, a fenyegető élelmiszerválság, az éghajlatváltozás, a nagyipari élelmiszertermeléssel összefüggésbe hozható egészségi ártalmak, egy (kertészkedő, állattartó) közösséghez való kapcsolódás vágya, vagy egyszerűen csak jól esik így eltölteni a szabadidőt.
Az igazán szegények azonban, akiknek
anyagi okok miatt lenne szükségük az önellátásra, nem tudnak bekapcsolódni a gazdálkodásba.
Ha valaki rendelkezik is szabad földterülettel, a gazdálkodáshoz szükséges eszközök beszerzése, a vetőmagok, palánták komoly összegbe kerülhetnek, különösen az első évben. A legszegényebbeknek ez akár a havi jövedelmét is elérheti, márpedig megtakarításaik, befektetéseik nincsenek.
Ha valaki próbálta, akkor tudja, hogy az eszközök mellett mezőgazdasági ismeretek nélkül sem lehet termelni. Vidéken több helyen találunk olyan kezdeményezéseket, gyakran közfoglalkoztatási programokhoz kapcsolódva, amelyek épp ezeket a nehézségeket segítenek leküzdeni. Rendszerint önkormányzati területeken alakítanak ki kertészeti kultúrákat szakemberek, melyben részt vesznek helyi közfoglalkoztatottak. A termesztést szakemberektől tanulják meg, és a termés egy részét vagy egészét hazavihetik.
A gazdálkodáshoz, termeléshez kapcsolódó idilli elképzelések megvalósításának sokszor az is gátja, hogy hiányzik hozzá a megfelelő tudás, vagy alábecsülik azt, hogy mennyi időt kell vele eltölteni. És az is általános, hogy
nem bővítik a kiskertekben termelők a tudásukat,
márpedig anélkül nehéz alkalmazkodni az olyan gyors változásokhoz, mint a klímaváltozás. Sokan adják fel, amit a szántóföldön vagy a kertben elkezdtek.
A hagyományokhoz visszanyúló, azokat újraélesztő kezdeményezések, illetve a jobbára nyugat-európai országokban bevált megoldások segítenek abban, hogy akiben erre szándék van, akkor is gazdálkodni kezdhessen, ha ezt valamilyen akadály nem teszi lehetővé.
lyenek a közösségi kertek például melyek idehaza is léteznek több nagyvárosban is, Miskolctól Debrecenen, Békéscsabán át Budapestig és Zalaegerszegig. Ezekben környezetbarát módon közösen termesztenek a környékbeliek, akiknek rendszerint nincs saját kertje. Más helyi, kistermelőket tömörítő kezdeményezések mint a bevásárlóközösségek vagy a közösségi mezőgazdaságok (melyekben egy termelő egy közösséggel szerződik egy évre, és csak nekik értékesíti, amit megtermelt) bár jelen vannak, a statisztika számára egyelőre alig láthatóak.
A cikk az azonnalin jelent meg 2022. június 4-én: https://azonnali.hu/cikk/20220603_nyugaton-mar-nagy-divat-itthon-is-az-lehet-a-haztaji-gazdalkodas-a-draga-elelmiszer-miatt